Connect with us

Halep és Plisková a négy között

Egyéni

Halep és Plisková a négy között

A román Simona Halep és a cseh Karolína Plísková jutott be a legjobb négy közé a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjébe.

Elina Szvitolina parádésan kezdett idén az általa idén Rómában már legyőzött Simona Halep ellen, az első öt játékot megnyerte, majd fogadóként szettlabdához jutott (5:0). Ekkor kicsit megrázta magát a román, és gyorsan visszajött 5:3-ra, sőt, 0:30-a volt ellenfele adogatásánál. Szvitolina viszont innen is megfordította a játékot (6:3), majd a második szettben újra nagy előnyre tett szert (5:1).

Halep nem adta fel, sorozatban öt gémet húzott be, és már Szvitolinának kellett a szettben maradásért következnie, és villámgyorsan 0:40-et mutatott az eredményjelző. Négy szettlabda hárítása után jöhetett a rövidítés, 6–5-nél pedig meccslabdához jutott az ukrán játékos. Volt azonban még egy fordulat, a következő három labdamenet Halepé lett, aki az ötödik szettlabdájával már egyenlített (6:7).

Innentől pedig már nem volt megállás, Halep lendületbe került, Szvitolina teljesen kiesett a ritmusból, és utóbbi már játékot sem tudott nyerni ezt követően (0:6).

Halep ellenfele az elődöntőben a 2. helyen kiemelt cseh Karolína Plísková lesz, aki 5:3-ról kis híján elbukta az első szettet a hazai Caroline Garciával szemben, majd a második szett végén brékelve továbbjutott.

Az elődöntőben:
Ostapenko (lett)–Bacsinszky (svájci, 30.)
Halep (román, 3.)–Ka. Plísková (cseh, 2.).

forrás: nemzetisport.hu

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Halep (román, 3.)–Szvitolina (ukrán, 5.) 3:6, 7:6, 6:0
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Garcia (francia, 28.) 7:6, 6:4

KORÁBBAN:
Ostapenko (lett)–Wozniacki (dán, 11.) 4:6, 6:2, 6:2
Bacsinszky (svájci, 30.)–Mladenovic (francia, 13.) 6:4, 6:4

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top