Tenisz Blog
A nap híre

Murray visszalépett a US Open-től

A világranglistán második Andy Murray sérülés miatt visszalépett a hétfőn kezdődő 137. amerikai nyílt teniszbajnokságtól. Stanislas Waw­rinka és Novak Djok­ovics után a címvédő skót a harmadik nagy hiányzó a US Open­-en, án lesz­nek rajtuk kívül is akik távol maradnak a versenytől.

A 30 éves brit játékos elhúzódó csípőproblémáival indokolta döntését, amelyek miatt Wimbledon óta nem versenyzett.

Az eredetileg második helyen kiemelt olimpiai bajnok 2012-ben megnyerte a US Opent. Így tovább nőttek Roger Federer és Rafael Nadal győzelmi esélyei, a két sztár osztozott az ide Grand Slam-trófeákon ( Federer Melbourne-ben és Londonban, míg Nadal Párizsban nyert). Most a döntőben nem találkozhatnak, hiszen egy ágra kerültek.

Korábban a New Yorkban címvédő Stan Wawrinka közölte, hogy térdműtét miatt nem versenyez már az idén, a kétszeres bajnok Novak Djokovics szezonjának könyöksérülés vetett véget, míg a 2014-ben US Open-döntős Nisikori Kej csuklóproblémák miatt pihen 2018-ig.

Az ATP-rangsorban 11. kanadai Milos Raonic csütörtökön közölte, hogy csuklóműtét miatt nem vehet részt az év utolsó Grand Slam-tornáján.

forrás: MTI

Hirdetés