Connect with us

Wawrinka kidőlt

Egyéb hír

Wawrinka kidőlt

Sérülése miatt továbbra sem versenyez Stan Wawrinka, az amerikai nyílt teniszbajnokság címvédője.

„Hosszas mérlegelés, illetve az orvosaimmal és a stábommal történt egyeztetés után úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért kihagyom a montreali és a cincinnati tornát is, pedig keményen küzdöttem, hogy indulhassak ezeken a versenyeken” – írta szerdán a közösségi oldalán a svájci játékos.

A 32 éves Wawrinka július 3-án az első fordulóban búcsúzott Wimbledonban, az orosz Danyil Medvegyev elleni mérkőzésen megsérült a térde.

„Számomra, és nyilván a szurkolóim számára is nagyon kiábrándító, hogy így kellett döntenem, de száz százalékig magabiztosnak és egészségesnek kell lennem, mielőtt folytatom a játékot. A csapatommal együtt mindent megteszek azért, hogy ez mielőbb sikerüljön” – tette hozzá a világranglista negyedik helyezettje. A US Open szervezői sajnálattal vették tudomásul Wawrinka döntését.

„Teljes és gyors gyógyulást kívánunk, és alig várjuk, hogy a bajnokunk a lehető leghamarabb ismét a pályán legyen” – írták.

Az amerikai nyílt bajnokság augusztus 28-án kezdődik.

forrás: MTI

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top