Connect with us

Babosék őrületes meccset nyertek

Páros

Babosék őrületes meccset nyertek

Babos Tímea oldalán Andrea Hlaváckovával negyeddöntőbe jutott a női párosok versenyében a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az ötödikként rangsorolt magyar-cseh duó a 12. helyen kiemelt Hszie Szu-vej, Monica Niculescu kettőssel találkozott a hétfői nyolcaddöntőben, és rögtön a mérkőzés elején kétszer is elvette a tajvani, román páros adogatását, így magabiztosan nyerte a játszmát.

A második szettben is sikerült egyet brékelniük Baboséknak, így 5:4-nél a mérkőzésért adogathattak, de az ellenfél egyenlíteni tudott játszmán belül, majd a rövidítést megnyerve az összecsapáson is.

A döntő felvonásban Babosék kétszer is elbukták a szervajátékukat, ám 0:4 után sorozatban öt gémet nyertek. A szettről – így a mérkőzésről is – újra rövidítés döntött, amelyben a rivális 5-2-re elhúzott, ám Babosék innen már nem vesztettek több labdamenetet, így megnyerték a két óra 42 perces találkozót.

forrás: MTI

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ:
Babos, Hlavácková (magyar, cseh, 5.)–Hszie Szu-vej, Niculescu (tajvani, román) 6:2, 6:7 (1–7), 7:6, (7–5)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Páros

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top