Tenisz Blog
A nap híre

Nadal és Federer is nyolcaddöntős

Az első helyen kiemelt Rafael Nadal mellett svájci riválisa, Roger Federer is könnyedén nyert az amerikai nemzetközi teniszbajnokságának (US Open) legutóbbi játéknapján, így mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe.

A harmadik helyen kiemelt Federer nehéz napokon van túl, az első két fordulóban ugyanis egyaránt ötszettes mérkőzésre kényszerült, ilyen pedig Grand Slam-tornán először esett meg a svájci klasszissal.
A 36 esztendős Federer azonban összekapta magát a harmadik körre, ennek a spanyol Feliciano Lopez itta meg a levét – Federer a mérkőzésen csupán egyszer veszített adogatójátékot, még két óra sem kellett ahhoz, hogy Lopezt három szettben lemossa a pályáról.

Federer a negyedik körben a német Philipp Kohlschreiberrel csap össze.

Ahogy svájci riválisa, úgy a világranglistát vezető, első helyen kiemelt Rafael Nadal sem izzadt meg túlságosan. A spanyol rosszul kezdett Leonardo Mayer ellen, az első játszmát rövidítés után elveszítette, ám innentől nem volt megállás, Nadal rákapcsolt, mindössze egyszer bukta el adogatását, és végül négy játszmában behúzta az összecsapást.

Nadal a negyedik fordulóban az orosz Olekszandr Dolgopolovval találkozik.

A 24. kiemelt argentin Juan Martín del Potro is a nyolcaddöntőbe jutott. A US Open 2009-es győztese a harmadik fordulóban a 11. helyen rangsorolt Roberto Bautistát győzte le magabiztosan, három szettben. A tavaly nyári olimpia ezüstérmese 14 ászt ütött a találkozón, ellenfele egyet sem.

forrás: nemzetisport.hu

A nyolcaddöntő párosítása:
Nadal (spanyol, 1.)–Dolgopolov (ukrán)
Goffin (belga, 9.)–Rubljov (orosz)
Federer (svájci, 3.)–Kohlschreiber (német, 33.)
Del Potro (argentin, 24.)–Thiem (osztrák, 6.)
Querrey (amerikai, 17.)–M. Zverev (német, 23.)
Lorenzi (olasz)–Anderson (dél-afrikai, 28.)
Shapovalov (kanadai)–Carreno-Busta (spanyol, 12.)
Pouille (francia, 16.)–Schwartzman (argentin, 29.).

US OPEN (50 400 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ:
Nadal (spanyol, 1.)–L. Mayer (argentin) 6:7, 6:3, 6:1, 6:4
Dolgopolov (ukrán)–Troicki (szerb) 6:1, 6:0, 6:4
Goffin (belga, 9.)–Monfils (francia, 18.) 7:5, 5:1-nél Monfils feladta
Rubljov (orosz)–Dzumhur (bosnyák) 6:4, 6:4, 5:7, 6:4
Federer (svájci, 3.)–López (spanyol, 31.) 6:3, 6:3, 7:5
Kohlschreiber (német, 33.)–Millman (ausztrál) 7:5, 6:2, 6:4
Del Potro (argentin, 24.)–Bautista (spanyol, 11.) 6:3, 6:3, 6:4
Thiem (osztrák, 6.)–Mannarino (francia, 30.) 7:5, 6:3, 6:4
Querrey (amerikai, 17.)–Albot (moldovai) 4:6, 6:2, 6:4, 6:4
M. Zverev (német, 23.)–Isner (amerikai, 10.) 6:4, 6:3, 7:6
Lorenzi (olasz)–Fabbiano (olasz) 6:2, 6:4, 6:4
Anderson (dél-afrikai, 28.)–Coric (horvát) 6:4, 6:3, 6:2
Shapovalov (kanadai)–Edmund (brit) 3:6, 6:3, 6:3, 1:0-nál Edmund feladta
Carreno-Busta (spanyol, 12.)–Mahut (francia) 6:3, 6:4, 6:3
Pouille (francia, 16.)–Kukuskin (kazah) 2:6, 6:3, 6:4, 6:4
Schwartzman (argentin, 29.)–Cilic (horvát, 5.) 4:6, 7:5, 7:5, 6:4

Hirdetés