Connect with us

Plísková kiesett, Muguruza lesz a világelső

Egyéni

Plísková kiesett, Muguruza lesz a világelső

A cseh játékos számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután két szettben kikapott az amerikai Coco Vandeweghe-től.
Karolina Pliskova – akit tavaly csak a fináléban állított meg a német Angelique Kerber – szerdán a hazai közönség előtt szereplő Coco Vandeweghe ellen lépett pályára, s egy szoros, majd egy sima szettben maradt alul.

Hétfőtől tehát már nem ő vezeti majd a világranglistát, első helye megőrzéséhez ugyanis ismét be kellett volna jutnia a döntőbe. Az élre a spanyol Garbine Muguruza ugrik.

Az Australian Openen elődöntős Vandeweghe Venus Williams és Sloane Stephens után a harmadik amerikai játékos, aki bejutott a legjobb négy közé az idei US Open női versenyében. Később az ugyancsak amerikai Madison Keys az észt Kaia Kanepivel csap össze – Vandeweghe következő riválisa ennek a párharcnak a továbbjutója lesz -, így még az is elképzelhető, hogy mind a négy játékos a hazai színeket képviseli majd az elődöntőben.

A US Openen legutóbb 1981-ben jutott négy hazai játékos a legjobb négy közé női egyesben. Akkor Martina Navratilova, Chris Evert, Barbara Potter és a végső győztes Tracy Austin vitte véghez ezt a bravúrt

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Vandeweghe (amerikai, 20.)– Ka. Plísková (cseh, 1.) 7:6 (7–4), 6:3

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top