Connect with us

Federer Zverev legyőzésével már továbbjutott

ATP

Federer Zverev legyőzésével már továbbjutott

Második meccsét is megnyerte a hatszoros győztes Roger Federer a férfi teniszezők londoni világbajnokságán. A svájci klasszis 7:6, 5:7, 6:1-re diadalmaskodott a német Alexander Zverev ellen, amivel bebiztosította helyét a legjobb négy között.

Elsőként a vb-újonc Jack Sock lépett pályára, aki Marin Cilic ellen szetthátrányból fordított, s először nyert világbajnoki összecsapást. A horvátnak egyébként továbbra sem megy a vb-ken: nyolcadik londoni mérkőzésén már hetedik vereségét könyvelhette el.

Federer és Zverev meccse szintén szoros küzdelmet hozott, igaz, ez inkább az első két játszmára volt mondható. A svájci az első szettet rövidítésben hozta, a másodikban viszont a német a legjobbkor (6:5-nél) brékelte ellenfelét, így jöhetett a döntő játszma.

Amelyben már nem volt kegyelem, Federer mindössze egy gémet engedett Zverevnek, így a 19-szeres Grand Slam-tornagyőztes második meccsét is megnyerte, és biztosan ott lesz a legjobb négy között.
A vb-n két négyes csoportban zajlanak a küzdelmek, és az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

forrás: nemzetisport.hu

LONDON, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (8 000 000 dollár, kemény pálya)
Boris Becker-csoport, 2. forduló:
Jack Sock (amerikai, 8.)–Marin Cilic (horvát, 5.) 5:7, 6:2, 7:6 (7–4)
Roger Federer (svájci, 2.)–Alexander Zverev (német, 3.) 7:6 (8–6), 5:7, 6:1

A csoport állása: 1. Federer 2 pont, 2. A. Zverev 1 (3–3), 3. Sock 1 (2–3), 4. Cilic 0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top