Connect with us

Nadal szoros meccsen kapott ki Goffintól

ATP

Nadal szoros meccsen kapott ki Goffintól

David Goffin három játszmában győzött, a világelső Rafael Nadal ellen a londoni ATP-világbajnokságon a Pete Sampras-csoportban.

A világelső Nadal és Goffin eddigi két csatáját egyaránt a spanyol nyerte meg, igaz, mindkétszer salakon találkoztak.

A kemény pályán először a belga került előnybe, de hiába vezetett már 3:1-re is, pillanatokkal később már a spanyolnál volt az előny (3:4). A szett végén egy gyors brékváltás jött, a rövidítést pedig Goffin bírta jobban (7:6, 7–5).

A második elvonásban 4:3-as Goffin-előnynél jött egy brékváltás, majd a belgának 5:4-nél és 6:5-nél összesen négy meccslabdája volt – hiába, ezt a rövidítést pedig Nadal nyerte meg (6:7, 4–7).

A döntő felvonásban nagy hátrányba került a sérülésével bajlódó spanyol, hamar 4:1-re ellépett Goffin, és bár Nadal egy játékot visszavett, és 3:5-nél még kiharcolta a meccsben maradt, a belga végül bő két és fél óra alatt megnyerte az összecsapást (6:4).

LONDON, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG
SAMPRAS-CSOPORT
1. FORDULÓ:
Goffin (belga, 7.)–Nadal (spanyol, 1.) 7:6 (7–5), 6:7 (4–7), 6:4

KORÁBBAN:
Dimitrov (bolgár, 6.)–Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 5:7, 7:5

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top