Tenisz Blog

Halep és Sarapova továbbjutott

A nőknél az első kiemelt Simona Halep, valamint Garbine Muguruza, Marija Sarapova és Angelique Kerber egyaránt két játszmában diadalmaskodott, Petra Kvitová viszont nagy küzdelemben búcsúzni kényszerült.

Marija Sarapova életét rossz irányba fordította legutóbbi melbourne-i fellépése – a 2016-os tornán produkálta a tiltott szert kimutató, 15 hónapos eltiltást hozó doppingtesztet –, ám a mostani rajtja korábbi bajnokhoz méltón sikerült: simán legyőzte német ellenfelét. „Mindig libabőrös leszek, ha itt játszhatok. Nagyon élvezem ezeket a pillanatokat” – adott hangot örömének a 2008-as győztes, aki a következő körben elégtételt vehet Anastasija Sevastován a tavalyi US Open-nyolcaddöntőért.

A világelső Simona Halep az első szettet 2:5-ről hozta vissza a 17 éves Destanee Aiava ellen, de ehhez az is kellett, hogy a szabadkártyával induló ausztrál tinédzser légzési nehézségek miatt kiessen a ritmusból – orvosi segítségre volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán folytatni tudja a játékot. Halep élt a lehetőséggel, megfordította az állást, csakhogy a második játszmában neki volt szüksége doktorra kisebb bokasérülés miatt – az ő „összedrótozása” sikeres volt, a játszma, vele a meccs simán az övé lett.

Kétszettes győzelemmel kezdett a világelső egyik legnagyobb kihívója, a harmadik kiemelt Garbine Muguruza is, aki végső győzelme esetén újra átveszi a vezetést a világranglistán.

A női mezőny talán legnagyobb keddi meglepetését Ana Bogdan szerezte, aki két egyértelmű játszmában kiejtette Babos Tímea párosbeli partnerét, az egyéni versenyben 11. helyen kiemelt Kristina Mladenovicot.

A katasztrofális nyitány (tíz női indulójukból kilenc kiesett) után a második versenynap sem sikerült túl jól az amerikaiaknak, de ezúttal három továbbjutót is köszönthettek: a legutóbbi US Openen döntős Madison Keys a második szettben 1:4-ről felállva ásszal zárta le kínai vetélytársa elleni meccsét, Lauren Davis szetthátrányból győzte le Jana Cepelovát, míg a szerencsés vesztesként a főtáblára kerülő Bernarda Pera orosz ellenfelet vert magabiztosan.

Az első GS-győzelmét arató, súlyos allergiával küzdő 23 éves játékos Konta Johannával találkozik a következő körben – akit még sohasem látott élőben játszani.

A 2016-os melbourne-i győztes, Angelique Kerber a jelek szerint bombaformában van: bár a második szettért nagyon meg kellett dolgoznia a szintén német Anna-Lena Friedsam ellen, megnyerte a tizedik idei mérkőzését is. Továbbment az ugyancsak német Andrea Petkovic is, aki maratoni csatában, 10:8-as döntő szettel kiejtette Petra Kvitovát.

forrás: nemzetisport.hu

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pály
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
Halep (román, 1.)–Aiava (ausztrál) 7:6, 6:1
Bouchard (kanadai)–Dodin (francia) 6:3, 7:6
Davis (amerikai)–Cepelová (szlovák) 6:7, 6:3, 6:1
Petkovic (német)–Kvitová (cseh, 27.) 6:3, 4:6, 10:8
Barty (ausztrál, 18.)–Szabalenka (fehérorosz) 6:7, 6:4, 6:4
Giorgi (olasz)–Kalinszkaja (orosz) 6:4, 6:3
Oszaka (japán)–Kucová (szlovák) 7:5, 6:2
Vesznyina (orosz, 16.)–Dzsabur (tunéziai) 6:3, 6:4
Konta (brit, 9.)–Brengle (amerikai) 6:3, 6:1
Pera (amerikai)–Blinkova (orosz) 6:2, 6:2
Arruabarrena (spanyol)–Hogenkamp (holland) 6:1, 6:2
Strycová (cseh, 29.)–Ahn (amerikai) 6:1, 7:5
Safárová (cseh, 20.)–Tomljanovic (horvát) 7:5, 6:3
Cirstea (román)–Dijasz (kazah) 5:7, 6:4, 6:3
Haddad Maia (brazil)–Cabrera (ausztrál) 7:6, 6:4
Ka. Plísková (cseh, 6.)–Cepede (paraguayi) 6:3, 6:4
Muguruza (spanyol, 3.)–Ponchet (francia) 6:4, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Csu Lin (kínai) 0:6, 6:0, 8:6
Curenko (ukrán)–Vihljanceva (orosz) 3:6, 6:3, 6:4
A. Radwanska (lengyel, 26.)–Kr. Plísková (cseh) 2:6, 6:3, 6:2
Kerber (német, 21.)–Friedsam (német) 6:0, 6:4
Vekic (horvát)–Hibino (japán) 7:5, 6:3
Sarapova (orosz)–Maria (német) 6:1, 6:4
Sevastova (lett, 14.)–Lepchenko (amerikai) 3:6, 6:3, 6:2
Bogdan (román)–Mladenovic (francia, 11.) 6:3, 6:2
Putyinceva (kazah)–Watson (brit) 7:5, 7:6
Alekszandrova (orosz)–Hercog (szlovén) 7:6, 6:4
Keys (amerikai, 17.)–Vang Csiang (kínai) 6:1, 7:5
Lucic (horvát, 28.)–Rogers (amerikai) 7:6, 5:7, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)–McHale (amerikai) 6:3, 6:2
Vondrousová (cseh)–Nara (japán) 7:5, 6:4
Garcia (francia, 8.)–Witthöft (német) 7:5, 6:3