Tenisz Blog

Nadal sérülés miatt feladta Cilic ellen

A világelső Rafael Nadal feladta negyeddöntős mérkőzését kedden a horvát Marin Cilic ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 16-szoros Grand Slam-győztes spanyol az ötödik szettben, 0:2-es állásnál jelezte, hogy csípőproblémák miatt nem tudja folytatni a meccset. A 31 éves Nadal előzőleg a negyedik játszmában, 4:1-es hátrányban ápolást kért, ezután már csak egy gémet tudott nyerni, sántikált, és láthatóan fájdalmakkal küszködött. A találkozó így is 3 óra 50 percig tartott.

“A harmadik szettben kezdtem el érezni a combomat, aztán amikor a negyedikben egy rövidítésre rohantam a hálóhoz, rosszabbra fordult a helyzet” – idézte fel a történéseket a 2009-es melbourne-i bajnok. “Nehéz elfogadni, hogy elveszett a lehetőség az elődöntőbe jutásra, majd a küzdelemre egy fontos trófeáért” – tette hozzá Nadal, aki a 2010-es Australian Openen ugyancsak a negyeddöntőt adta fel sérülés miatt Andy Murray ellen.

A mallorcai játékos utóbbi három versenye visszalépéssel zárult: novemberben térdproblémák miatt nem állt ki a párizsi negyeddöntőjére, majd egy meccs után távozott a londoni ATP-világbajnokságról.

A fináléba jutásért Cilic a brit Kyle Edmunddal mérkőzik meg, aki kedden négy játszmában legyőzte a harmadik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, a tavalyi ATP-világbajnokot. A világranglistán 49. helyezett, Dél-Afrikában született, 23 esztendős Edmund először jutott Grand Slam-elődöntőbe.

forrás:MTI

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Cilic (horvát, 6.)–Nadal (spanyol, 1.) 3:6, 6:3, 6:7, 6:2, 2:0-nál Nadal feladta
Edmund (brit)–Dimitrov (bolgár, 3.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4