Connect with us

Babos német ellenféllel kezd Budapesten

Egyéb hír

Babos német ellenféllel kezd Budapesten

A címvédő Babos Tímea a német Tatjana Maria ellen kezdi meg szereplését egyesben a jövő héten a budapesti, 226 ezer 750 dollár összdíjazású női kemény pályás tenisztornán a BOK-csarnokban.

A vasárnapi sorsoláson kiderült, hogy ha a világranglistán 35. magyar játékos – akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők – legyőzi 57. helyen rangsorolt riválisát, akkor a 16 között a német Mona Barthel (75.) vagy az ukrán Katerina Kozlova (65.) következik.

A budapesti viadal főtábláján egyesben két szabadkártyás magyar lesz még: Stollár Fanny (210.) és Udvardy Panna (369.). Előbbi balszerencséjére éppen az első helyen kiemelt, 2016-ban WTA-világbajnok szlovák Dominika Cibulkovával (30.) csap össze a nyitó körben, míg Udvardy – aki az e heti fedett pályás ob megnyeréséért kapott indulási jogot – a nyolcadikként rangsorolt horvát Donna Vekic (50.) ellen kezd.

Párosban Babos nem nevezett, magyar részről Gálfi Dalma Udvardy Pannával, Bondár Anna Bukta Ágnessel, Jani Réka-Luca a belga Ysaline Bonaventure-rel, Stollár Fanny a spanyol Georgina García Pérezzel indul.

Ami a vasárnap (ma) és részben hétfőn sorra kerülő selejtezőt illeti, Gálfi Dalma (265.) a szlovák Jana Cepelovát (114.), a szintén szabadkártyás Bondár Anna (517.) pedig az ugyancsak szlovák Viktoria Kuzmovát (121.) kapta ellenfélnek. A főtáblára jutáshoz két meccset kell nyerni.

A torna sorsolására a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány pesti központjában került sor. A Magyar Teniszszövetség és a szervezet tavaly elindult együttműködésének keretében a 2014-ben Australian Open-döntős Dominika Cibulková felajánlotta dedikált teniszütőjét értékesítésre az alapítványnak. Az aukcióból befolyó összeget a Ronald McDonald Házak működtetésére fordítják.

forrás: MTI

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top