Tenisz Blog

Babos Tímea kiesett

Babos Tímea címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti, 226 750 dollár (57,2 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán, miután három szettben kikapott a német Mona Bartheltől.

A világranglistán 35. magyar játékos – akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők – csütörtökön 1 óra 54 perc alatt szenvedett vereséget a 74. helyen rangsorolt német ellenfelétől a BOK Csarnokban.

Rosszul kezdődött a mérkőzés Babos számára, aki 0:1-nél rögtön az első szervajátékát elveszítette. A végjátékban aztán játszmalabdát hárított, majd sikerült elvennie riválisa adogatógémjét, ám Barthel egy újabb brékkel lezárta a 35 perces szettet. A folytatásban Babosnak jött össze először a brék, amivel 3:2-es előnybe került, és 41 perc alatt kiegyenlítette a hátrányát. A döntő játszmában a hetedik játékig mindkét teniszező hozta az adogatását, akkor azonban Babos elveszítette a sajátját, és Barthel 5:3 után rögtön lezárta a meccset.

„Mona nagyon jól játszott, remekül szervált, nem tudtam olvasni az adogatásait – értékelte a mérkőzést Babos Tímea. – Kicsit nehezebben kezdtem, izgultam, régen nem játszottam ellene, nem tudtam, mire számítsak. Voltak lehetőségeim, küzdöttem, próbálkoztam. A döntő szett hetedik játékát sajnálom igazán, de a játék képe alapján tényleg jól teljesített az ellenfél. Megnéztem sok meccsét, a statisztikáit, ennél jóval több hibát szokott ütni, ezúttal a tenyerese is jól működött. Folyamatosan variálta a szerváit, próbáltam anticipálni, hová üti őket, általában nem oda mentek… Úgy tűnt, két szettben nyer, aztán ott volt a kezemben a sansz, a döntő szettben győzhettem volna. Pozitívum, hogy képes voltam visszajönni a mérkőzésbe. Régen játszottam ilyen jó adogató ellen, ráadásul az én szerváimra is nagy nyomást helyezett.”

A két teniszező párharcában Barthel így már 3-1-re vezet: 2012-ben Montrealban és 2015-ben Charlestonban szintén ő nyert, Babos pedig ugyancsak 2015-ben Marrákesben bizonyult jobbnak.

forrás: MTI

BUDAPEST, WTA-TORNA (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
Mona Barthel (német)–Babos Tímea (3.) 6:4, 4:6, 6:3
Cibulková (szlovák, 1.)–Flipkens (belga) 6:4, 6:2
Larsson (svéd)–Krunics (szerb, 7.) 6:3, 6:1
Csang Suaj (kínai, 2.)–Cepelová (szlovák) 2:6, 7:6 (7–4), 6:3