Tenisz Blog

Fucsovics már elődöntős a budapesti tenisztornán

Fucsovics Márton elődöntőbe jutott a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán azzal, hogy pénteken két játszmában legyőzte a német Kevin Krawietzet.

A világranglistán 62. magyar játékos – akit az első helyen emeltek ki a szervezők – a negyeddöntőben lassan lendült bele, és bár adogatást nem veszített el az ATP-rangsorban 557. ellenfelével szemben, egyszer bréklabdát kellett hárítania. Ő 5:4-es vezetésnél jutott fogadóelőnyhöz, élt is vele, és 32 perc alatt övé lett a nyitószett.

A második játszma már simább eredményt hozott, Fucsovics ezúttal már 2:1-nél brékelt, és végül 59 perc alatt győzött.

„Ma sokkal felszabadultabban, lazábban tudtam játszani, mint csütörtökön, úgy érzem, átment rajtam a fáradtság. Jobban szerváltam és agresszívabb voltam” – mondta a találkozó után Fucsovics, aki a szombati elődöntőben a spanyol Nicola Kuhnnal (237.) vagy az észt Jürgen Zoppal (173.) találkozik a BOK Sportcsarnokban.

forrás: MTI

BUDAPEST, ATP-CHALLENGER TORNA (64 000 euró, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ:

Fucsovics (magyar, 1.)–Krawietz (német) 6:4, 6:3
Kuhn (spanyol)–Zopp (észt, 6.) 6:3, 6:3
Milojevics (szerb, 8.)–E. Ymer (svéd, 4.) 7:6 (9–7), 6:3
Pospisil (kanadai, 2.)–Lestienne (francia) 6:4, 4:6, 6:3