Connect with us

Federer bombaformában van!

ATP

Federer bombaformában van!

Óriási formában játszik 2018-ban Roger Federer, a svájci világelső 16–0-s mérlegnél jár, és két tornagyőzelem (Australian Open, Rotterdam) után Indian Wellsben is bejutott az elődöntőbe.

Federer idei tizenhatodik győzelmét a 23. helyen kiemelt dél-koreai Csung Hjon ellen aratta, akivel eddig egyszer találkozott: az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében 6:1, 5:2-re vezetett ellene, amikor riválisa sérülés miatt kénytelen volt feladni a találkozót.

„Egészen nagyszerűen kezdtem az évet, remélem, sikerül folytatnom, és javítok a sorozatomon szombaton” – nyilatkozta. Az elődöntőben a horvát Borna Coric lesz az ellenfele, aki a dél-afrikai Kevin Andersont győzte le döntő szett rövidítésben.

Csungnak sem kell szégyenkeznie, a számítások szerint ugyanis hétfőtől a világranglista 23. helyére lép előre, megelőzi a 25. Nisikori Keit, és így ő lesz a legmagasabban jegyzett ázsiai teniszező.

Az argentin Juan Martín del Potro is bejutott a torna elődöntőjébe, mivel szetthátrányból legyőzte a német Philipp Kohlschreibert.

A 2009-es US Open-győztes argentin a második Indian Wells-i fináléjára hajt, 2013-ban Rafael Nadal ellen szettelőnyről kikapott.

Mostani elődöntőbeli ellenfele a 2016-os döntős kanadai Milos Raonic lesz, aki szintén három játszmában nyert az amerikai Sam Querrey ellen.

forrás: nemzetisport.hu

INDIAN WELLS, ATP 1000-ES TORNA, (8 909 960 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Raonic (kanadai, 32.)–Querrey (amerikai, 18.) 7:5, 2:6, 6:3
Del Potro (argentin, 6.)–Kohlschreiber (német, 31.) 3:6, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 1.)–Csung Hjon (dél-koreai, 23.) 7:5, 6:1
Coric (horvát)–Anderson (dél-afrikai, 7.) 2:6, 6:4, 7:6 (7–3)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top