Connect with us

Djokovics továbbment, Wawrinka máris kiesett!

ATP

Djokovics továbbment, Wawrinka máris kiesett!

A 2015-ben győztes, tavaly döntős Stan Wawrinka a nyitófordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.

A 33 éves svájci az első szettet simán elveszítette (2:6), utána azonban feljavult a játéka, csökkentette a hibáinak számát, és szűk másfél óra alatt fordított. Wawrinka a negyedik szettben is brékelőnybe került (3:2), de ezt nem tudta megőrizni, majd miután 4:4-nél elpuskázott két, 5:5-nél pedig egy bréklabdát, 7–5-re elveszítette a rövidítést.

A döntő játszmában 2:1-re még a svájci vezetett, utána azonban a spanyol kétszer is elvette az adogatását, és 3 óra 30 perc alatt megnyerte a meccset (6:3). Wawrinka 50 nyerővel és 72 ki nem kényszerített hibával fejezte be a mérkőzést.

García López nem először tört borsot Wawrinka orra alá a Roland Garroson, 2014-ben szintén az első fordulóban búcsúztatta a svájcit (6:4, 5:7, 6:2, 6:0), aki a következő évben megnyerte a párizsi GS-tornát, 2016-ban a legjobb négyig jutott, míg tavaly döntőt játszott.

A játéknap másik nagy vesztese Wawrinka mellett a ciprusi Markosz Bagdatisz, aki szett- és brékelőnyben sérülés miatt feladta a Santiago Giraldo elleni találkozóját. Az elmúlt két évben elődöntőig jutó osztrák Dominic Thiem könnyed sikerrel kezdett.

A Roland Garros 2016-os győztese, a korábbi világelső Novak Djokovics 2 óra 5 perc alatt három szettben megverte a selejtezőből érkező brazil Rogério Dutra Silvát, ezzel elkönyvelte 60. győzelmét a párizsi GS-tornán. A szerb kiválóság az első és a második játszmát is brékhátrányból fordította meg, valamint a harmadik felvonásban is elveszítette egyszer az adogatását, de 37 nyerőt ütve összességében magabiztos győzelmet aratott. Djokovicsra a második körben nehezebb feladat vár, ellenfele a Jaume Munar–David Ferrer spanyol házi csata továbbjutója lesz.

Az argentin Marco Trungelliti továbbjutása nem azért nagy szó, mert az ausztrál Bernard Tomicot búcsúztatta, hanem azért, mert vasárnap délután 3 órakor még Barcelonában tartózkodott, ahonnan kilencórányi vezetés után éjfél körül érkezett meg Párizsba, hogy pályára léphessen a salakpályás Grand Slam-tornán.

A 28 éves játékos a selejtező harmadik fordulójában döntő szettben kikapott a lengyel Hubert Hurkacztól, de Nick Kyrgios visszalépése miatt szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára. Trungelliti vasárnap délután testvérével, édesanyjával és nagymamájával autóba ült, testvérével felváltva levezette az 1035 kilométeres távot, aludt néhány órát, majd szűk háromórás meccsen kiejtette a szintén a selejtezőből érkező ausztrál riválisát. Trungelliti a második körben Fucsovics Márton párospartnere, az olasz Marco Cecchinato ellen folytatja.

A genfi tornadöntőben a Fucsovics által két játszmában legyőzött német Peter Gojowczyk szett- és brékhátrányban, 41 perc után feladta a brit Cameron Norrie elleni meccsét. A selejtezőből induló, 2014-es elődöntős lett Ernests Gulbis négy játszmában kiejtette a 29. kiemelt luxemburgi Gilles Müllert.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ:
García-López (spanyol)–Wawrinka (svájci, 23.) 6:2, 3:6, 4:6, 7:6 (7–5), 6:3
Norrie (brit)–Gojowczyk (német) 6:1, 2:0-nál Gojowczyk feladta
Hacsanov (orosz)–Haider-Maurer (osztrák) 7:6 (7–0), 6:3, 6:3
Paire (francia)–Carballés Baena (spanyol) 6:3, 6:7 (3–7), 7:6 (11–9), 6:1
Trungelliti (argentin)–Tomic (ausztrál) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
Gulbis (lett)–Müller (luxemburgi, 29.) 2:6, 6:4, 6:4, 6:3
Lajovics (szerb)–Vesely (cseh) 6:3, 6:1, 6:3
Cicipasz (görög)–Taberner (spanyol) 7:5, 6:7 (5–7), 6:4, 6:3
García-López (spanyol)–Wawrinka (svájci, 23.) 6:2, 3:6, 4:6, 7:6 (7–5), 6:3
Cecchinato (olasz)–Copil (román) 2:6, 6:7 (4–7), 7:5, 6:2, 10:8
Munar (spanyol)–Ferrer (spanyol) 3:6, 3:6, 7:6, 7:6, 7:5
Djokovics (szerb, 20.)–D. Dutra Silva (brazil) 6:3, 6:4, 6:4
Giraldo (kolumbiai)–Bagdatisz (ciprusi) 3:6, 3:4-nél Bagdatisz feladta
Thiem (osztrák, 7.)–Ivaska (fehérorosz) 6:2, 6:4, 6:1
Bautista (spanyol, 13.)–Istomin (üzbég) 6:2, 6:7 (3–7), 1:6, 6:4, 6:4
Coric (horvát)–Kohlschreiber (német, 22.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Ramos (spanyol, 31.)–Kukuskin (kazah) 7:6, 6:4, 6:1
Pavlásek (cseh)–Basic (bosnyák) 6:7 (4–7), 7:5, 6:2, 6:2
Dzsaziri (tunéziai)–Juzsnij (orosz) 2:6, 6:2, 6:2, 3:6, 6:2
Schwartzman (argentin, 11.)–Hemery (francia) 6:1, 6:3, 6:1
Ruud (norvég)–Thompson (ausztrál) 6:1, 6:4, 2:6, 4:6, 6:3
Simon (francia)–Baszilasvili (grúz) 6:4, 6:0, 6:7, 6:4
Querrey (amerikai, 12.)–Tiafoe (amerikai) 6:1, 6:2, 7:6
Gasquet (francia, 27.)–Seppi (olasz) 6:0, 6:2, 6:2

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top