Connect with us

Djokovicsot kiejtette a budapesti győztes

ATP

Djokovicsot kiejtette a budapesti győztes

Az olasz Marco Cecchinato hatalmas meglepetésre bejutott a Roland Garros elődöntőjébe, miután elképesztő küzdelemben felül múlta a volt világelső szerb Novak Djokovicsot. Szintén a négy közé jutott az osztrák Dominic Thiem, aki a vártnál simábban verte a német Alexander Zverevet.

Cecchinato – aki április végén megnyerte a budapesti ATP-tornát – már azzal is pályafutása legnagyobb sikerét érte el, hogy a 10. kiemelt Pablo Carreno-Busta, valamint a nyolcadikként rangsorolt David Goffin búcsúztatásával negyeddöntőbe jutott, korábban ugyanis soha nem nyert meccset Grand Slam-torna főtábláján.

A legjobb nyolc között lejátszott mérkőzésen a világranglistán 72. olasz egy simább és egy nagyon szoros szettet követően már 2-0-ra vezetett a korábbi világelső Novak Djokovic ellen. A harmadik játszma fél óra alatt lett a szerb sztáré, aki a negyedik felvonásban 5:3-as előnyben volt, és az egyenlítésért adogathatott.

Cecchinato azonban ekkor feltámadt, brékelte Djokovicot, majd egy végletekig kiélezett rövidítésben három szettlabdát hárítva kihasználta negyedik mérkőzéslabdáját, így elődöntőbe jutott. Ott az osztrák Dominic Thiemmel mérkőzik majd.

Olasz férfi teniszező legutóbb 1978-ban volt elődöntős Grand Slam-tornán, akkor a Roland Garroson Corrado Barazzutti jutott el a legjobb négyig.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Djokovic úgy fogalmazott, „egyáltalán nem biztos abban, hogy pályára lép a füves pályás szezonban”, így például a július 2-án kezdődő wimbledoni tornán.

„Egyelőre nem szeretnék a teniszre gondolni” – tette hozzá a korábbi világelső.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Thiem (osztrák, 7.)–A. Zverev (német, 2.) 6:4, 6:2, 6:1
Cecchinato (olasz)–Djokovics (szerb, 20.) 6:3, 7:6, 1:6, 7:6

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top