Connect with us

Serena Williams visszalépett

Egyéni

Serena Williams visszalépett

Szinte közvetlenül a nyolcaddöntő előtt Serena Williams visszalépett a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének további küzdelmeitől

Az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai klasszis egyik nagy ellenfelével, az orosz Marija Sarapovával találkozott volna, de nem vállalta a játékot.

„Sajnos a mellizmommal gondjaim vannak, jelenleg nem tudok szerválni. Holnap lesz egy MRI-vizsgálat, csak akkor tudom majd meg, mennyire komoly a sérülés” – mondta a klasszis. „Összességében fizikálisan jól vagyok, nem volt könnyű, sok mindent feláldoztam, hogy itt lehessek ezen a tornán. Folytatni fogom, és jobb leszek” – tette hozzá.

A 36 éves Williamsnek ez volt az első GS-tornája azóta, hogy gyermeke születése előtt tavaly januárban, már állapotosan, megnyerte az Australian Opent. Ezt követően 404 napig nem játszott, és jelenleg csak a 451. helyen áll a világranglistán.

Williams a nyitófordulóban Kristyna Pliskovát győzte le, majd a 17. kiemelt ausztrál Ashleigh Bartyt szetthátrányból fordítva búcsúztatta. A 32 között a 11. helyen rangsorolt német Julia Görgesszel került szembe, akit mindössze 76 perc alatt győzött le. Ennek a három sikernek köszönhetően jövő héten várhatóan a 180. hely környékére jön fel a világranglistán.Sarapova a negyeddöntőben a harmadik helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruza és az ukrán Leszja Curenko összecsapásának továbbjutójával találkozik.

forrás: MTI

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top