Connect with us

Nadal továbbment, Thiem és Goffin kiesett

ATP

Nadal továbbment, Thiem és Goffin kiesett

A második helyen kiemelt Rafael Nadal három szettben legyőzte az izraeli Dudi Szelát a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában. Kiesett ugyanakkor Dominic Thiem, David Goffin.

A Roland Garros után sokáig az sem volt biztos, hogy Nadal elindul Wimbledonban (és a többi füves pályás tornán), az első fordulóban mutatott teljesítménye alapján azonban jól sikerült az átállás kedvenc borításáról.

Szelának gyakorlatilag egy pillanatig sem volt esélye, az első szett ötödik játéka és a második szett harmadik játéka között ráadásul egészen parádés sorozatot produkált Nadal, egymás után 21 labdamenetet nyert meg.

Juan Martín del Potro sem hozta a szívbajt a rajongóira, szintén három sima játszmában jutott túl az első fordulón, konkrétan Peter Gojowczykon. Az esélyesek közül Alexander Zverev és Nick Kyrgios is ott van a legjobb 64 között.

A hölgyeknél a címvédő Garbine Muguruza 6:2, 7:5-re verte meg a hazai környezetben játszó Naomi Broadyt, és már-már meglepetésre a 2014-es döntős Eugenie Bouchard is sikerrel vette az első akadályt a főtáblán.

Késő délután aztán kisebb csillaghullás kezdődött. David Goffin szettet sem nyert a másfél éve még a világranglista 699. helyén jegyzett ausztrál Matthew Ebden ellen, míg a legutóbbi Roland Garroson döntőt játszó Dominic Thiem hátsérülés miatt feladta a Markosz Bagdatisz elleni meccsét, amely egyértelműen a 33 éves ciprusinak állt.

Novak Djokovics viszonylag későn lépett pályára, de még bőven világosban fejezte be a Tennys Sandgren elleni mérkőzését, amelyen hat játékot engedett az amerikainak.

forrás: nemzetisport.hu

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Benneteau (francia)–Fucsovics (magyar) 7:5, 7:5, 6:3
Bagdatisz (ciprusi)–Thiem (osztrák, 7.) 6:4, 7:5, 2:0-nál Thiem feladta
Hacsanov (orosz)–Ferrer (spanyol) 6:1, 7:6, 3:6, 7:5
Tiafoe (amerikai)–Verdasco (spanyol, 30.) 7:6, 7:6, 3:6, 6:3
Edmund (brit, 21.)–Bolt (ausztrál) 6:2, 6:3, 7:5
Klahn (amerikai)–Szugita (japán) 2:6, 7:6, 6:2, 6:2
Zeballos (argentin)–Andreozzi (argentin) 4:6, 7:6, 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 12.)–Sandgren (amerikai) 6:3, 6:1, 6:2
Kyrgios (ausztrál, 15.)–Istomin (üzbég) 7:6, 7:6, 6:7, 6:3
Haase (holland)–Copil (román) 7:6, 7:5, 4:6, 7:6
Tomic (ausztrál)–Hurkacz (lengyel) 6:4, 6:2, 7:6
Nisikori (japán, 24.)–C. Harrison (amerikai) 6:2, 4:6, 7:6, 6:2
Dzumhur (bosnyák, 27.)–Marterer (német) 6:3, 6:2, 6:4
Gulbis (lett)–Clarke (brit) 4:6, 6:3, 7:6, 3:6, 6:4
Fritz (amerikai)–Sonego (olasz) 3:6, 6:3, 6:2, 6:2
A. Zverev (német, 4.)–Duckworth (ausztrál) 7:5, 6:2, 6:0
Del Potro (argentin, 5.)–Gojowczyk (német) 6:3, 6:4, 6:3
López (spanyol)–Delbonis (argentin) 6:3, 6:4, 6:2
Paire (francia)–Jung (tajvani) 7:5, 7:6, 6:4
Shapovalov (kanadai, 26.)–Chardy (francia) 6:3, 3:6, 7:5, 6:4
Berrettini (olasz)–Sock (amerikai, 18.) 6:7, 6:7, 6:4, 7:5, 6:2
Simon (francia)–Baszilasvili (grúz) 6:1, 7:6, 6:1
Robert (francia)–Ramos (spanyol) 7:6, 6:2, 6:1
Ebden (ausztrál)–Goffin (belga, 10.) 6:4, 6:3, 6:4
Schwartzman (argentin, 14.)–Basic (bosnyák) 6:3, 6:2, 6:1
Vesely (cseh)–F. Mayer (német) 7:6, 6:4, 4:6, 6:1
Bolelli (olasz)–Cuevas (uruguayi) 7:6, 7:6, 6:1
Fognini (olasz, 19.)–Daniel (japán) 3:6, 6:3, 6:3, 6:3
De Minaur (ausztrál)–Cecchinato (olasz, 29.) 6:4, 6:7, 7:6, 6:4
Herbert (francia)–M. Zverev (német) 6:4, 6:3, 6:4
Kukuskin (kazah)–Pospisil (kanadai) 6:4, 3:6, 6:2, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)–Szela (izraeli) 6:3, 6:3, 6:2

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top