Tenisz Blog

Serena Williams és Kerber döntőzik Wimbledonban

Két korábbi világelső a 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams és a német Angelique Kerber jutott be a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének döntőjébe.

A kétszeres Grand Slam-bajnok német játékos végig irányított a találkozón, a tavalyi Roland Garros lett győztese a szokásos erőteniszét mutatta, de sok rontása miatt négyszer is elvesztette az adogatását.

A hétszeres wimbledoni bajnok Williams a 11. elődöntőjét vívta Londonban, s az előző tízből csak egyet vesztett el – 2000-ben nővére, Venus ellen. A szülési szabadságáról tavasszal visszatért amerikai – aki jelenleg csak 181. a világranglistán – remek játékkal hamar szettelőnybe került, ám a második felvonásban 5:3-nál nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Az első GS-elődöntőjében szereplő Görges azonban váratlanul semmire elvesztette az adogatását, ami már a meccsbe került. A találkozó 1 óra 11 percig tartott.

A 36 éves Williamsre a szombaton 15 órakor kezdődő fináléban a kétszeres Grand Slam-bajnok Kerber vár. Kettejük 2007 óta íródó különpárharcában az amerikai sztár vezet 6–2-re.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
NŐK, ELŐDÖNTŐ:
S. Williams (amerikai, 25.)–Görges (német, 13.) 6:2, 6:4
Kerber (német, 11.)–Ostapenko (lett, 12.) 6:3, 6:3