Tenisz Blog

Babos és Fucsovics komoly döntést hozott

Babos Tímea és Fucsovics Márton úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ).

A két legjobb magyar játékos közös közleményben úgy fogalmaz, “nem adják a nevüket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szervezet működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján”.

Hangsúlyozzák, hogy nem tartanak igényt anyagi támogatásra.

A két klasszis két héttel ezelőtt szólalt fel a sportágban található viszonyok miatt. Fucsovics akkor közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit, hogy nem biztos a szereplése a válogatott szeptemberi Davis Kupa-találkozóján, mivel a szövetség nem biztosítja a szükséges feltételeket, és nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez. A világranglistán 41. teniszező jelezte, hogy próbált kiállni társaiért, egyeztetni a szövetséggel, ám nem járt sikerrel, az MTSZ választ sem adott kérdéseire. Hosszú bejegyzésében a Davis Kupa-kapitányt is bírálta, mint ahogy azt is, hogy három héttel a csehek elleni mérkőzés előtt meg sem keresték őt a mérkőzéssel kapcsolatban.

Az MTSZ egy hosszabb közleményben reagált, olyan adatokat hozott nyilvánosságra, melyek megítélése szerint az üggyel kapcsolatban segítik a közvéleményt a megalapozott és tárgyilagos vélemény kialakításában. Ebben többek között szerepelt Sávolt Attila, Fucsovics edzőjének fizetése. Fucsovics és a páros világranglistát vezető Babos, majd később maga Sávolt Attila is cáfolta ezeket, és bírálta a szövetséget.

Az MTSZ úgy döntött, hogy az Országos Mediációs Egyesület (OME) bevonását kéria játékosokkal kialakult vitájában.