
Szávay
Ági
Hogyan kerültél kapcsolatba a tenisszel?
- Nagyon szerettem a labdajátékokat már egészen kiskoromban is.
A szüleim imádják a sportot, hobbi szinten teniszeztek. Én anyukámmal
kezdtem el játszani, hat éves koromban. Soltvadkerten, ahol laktunk,
volt egy nálam idősebb srác, aki Kecskeméten teniszezett. Játszottunk
egy meccset és legyőztem. Az edzője, Ujhidy Zoltán megnézte a játékomat
és tehetségesnek talált, így ott kezdtem el edzeni, de öt évvel később
a lehetőségek hiánya miatt anyukámmal és a húgommal felköltöztünk Budapestre,
hogy komoly elhatározással itt folytassam a teniszezést. Kuharszky Zoltán
segítségével sikerült a Talentum Tenisz Centrumba bekerülni, ahol Barátosi
Levente és Gattyán Kriszta voltak az edzőim. Most többen át fogunk igazolni
a Vasashoz, ahol egy jó "elit" csapat van kialakulóban. Szerettem a Talentumot,
sajnálom is egy kicsit, hogy el kellett jönni, de remélem, hogy a felkészülés
és a hangulat szempontjából is jobb lesz itt.
Milyen sikeres teniszezőnek lenni?
- Sokszor nem könnyű, de én szeretem ezt az életformát,
erre tettem fel az életem. Majdnem mindennap vannak edzéseim, nem sok
időm jut másra, ezért nagyon sok mindenről le kell mondanom. Most egy
magániskolában vagyok magántanuló. Szerencsére itt tekintettel vannak
arra, hogy én versenyszerűen teniszezek, de így sem könnyű, mert a
tanulásra kevés időm jut és mindig sok a lemaradás. Általános iskolába
még rendesen jártam ezért most egy kicsit hiányzik az osztályközösség
is. Ha van szabadidőm, általában Soltvadkertre szoktam hazamenni, vagy
a barátaimmal mindenféle programot csinálunk, viszont például bulizni
nem nagyon lehet, mert az a tenisz rovására menne. Kicsit furcsa, hogy
amíg nekem edzéseim vannak, addig tudom, hogy más korombeliek kikapcsolódhatnak,
de én választottam ezt az életet, örülök, hogy teniszezem, és büszke
vagyok az eredményeimre.

Akárhogy nézzük, magasan kiemelkedsz a magyar utánpótlás mezőnyből.
Szerinted mi az, amitől, Te vagy a legjobb?
-Úgy gondolom, hogy aki valóban jó akar lenni, annak nagyon komolyan
el kell határoznia magát arra, hogy teniszező lesz. Nagyon fontos az
akaraterő a felkészüléshez és egy mérkőzés közben is. Jól felépített
edzéstervem van, illetve minden mérkőzésre a legjobb taktikát igyekszünk
megtalálni az edzőmmel. Nem nagyon érdekel, hogy mások mit gondolnak,
én magamnak szeretnék bizonyítani, magamért küzdök. Talán azért vagyok
én a legsikeresebb a magyar utánpótlás mezőnyben, mert a tenisz jelenti
a legtöbbet az életemben.
Milyen egy átlagos edzésed? Mi az edzésterv?
-Most például alapozó időszak van. Ilyenkor csak kondi edzések
vannak naponta kétszer, de van amikor úgynevezett integrált edzéseink
vannak aminek az a lényege, hogy a futást, sprintelést váltjuk
a teniszezéssel. Versenyekre felkészüléskor pedig főleg tenisz
szokott lenni különböző partnerekkel, vagy technikai edzés az edzővel.
A legfontosabb, hogy mindig keményen kell dolgoznom, és arra kell
figyelnem amit éppen csinálok.

Ha egy valakit ki kellene emelni,
ki az, aki a legtöbbet tette eddig a sikereidért?
- A szüleim, egyértelműen. Nagyon nagy áldozatot hoztak
azzal, hogy anyukámmal és a húgommal felköltöztünk Budapestre azért,
hogy jobb körülmények között edzhessek, apu pedig a bátyámmal Soltvadkerten
maradt, így hetente csak egyszer van együtt a család. A szüleim mindig,
mindenben támogatnak. Örülnek annak, hogy teniszezek, de saját magam
miatt játszom, nem ők hajtanak ebben. Egyébként a húgom is teniszezik
és a saját korosztályában ő is az élmezőnyben van.
Grand Slam tornákra is sikerült
már eljutnod. Milyen volt ott játszani?
-A Grand Slameken egész más a hangulat, mint a többi versenyen.
Mi fiatal teniszezők is ugyanolyan figyelemben részesülünk, mint a
felnőttek, mindenhova kísérgetnek, kiszolgálnak. Nagyon jók a körülmények,
együtt lehetünk a "nagyokkal", és érezni lehet, hogy a teniszrajongók
figyelme ezekre a nagy versenyekre összpontosul. Legközelebb januárban
az Ausztrál Open-en indulok. Nagyon várom, mert Ausztráliára is kíváncsi
vagyok.

Ki a legjobb páros partnered?
-Nikola Frankova. Ő egy nagyon aranyos cseh lány, vele lettem
harmadik idén a US Openen. Jól szervál, jól röptézik és jól kiismertük
már egymást. Imádok párost játszani, de persze az egyéniben jobban
lehet bizonyítani és jóval népszerűbb is.
Hova kerülnek a megnyert összegek?
-A pénzügyeket a menedzserem kezeli. Én a díjazásoknak csak egy
részét kapom meg, de minden költségemet ő állja.
Ki a kedvenc teniszeződ,
példaképed?
-Andre Agassi és Steffi Graf, mert mindketten hosszútávon az élen
tudtak maradni és nagyon szép eredményeket értek el. Mindketten nagyon
ügyesen játszanak, példaértékű akaraterővel. Az új játékosok közül
Roger Federert szeretem, a zsenialítása miatt.
Rengeteg helyre eljutottál már. Melyik ország, város tetszett
a legjobban?
-Már kétszer is voltam Kanadában, egy nagyon szép kisvárosban
Montreal mellett. Ez az egyetlen hely, ahol családnál voltunk elhelyezve,
volt idő a várost is megismerni. Ott minden nagyon nyugodt, minden
rendezett és különleges a hely atmoszférája.
Milyen kapcsolatot tudtál kialakítani a külföldi
versenytársakkal?
-A legtöbb versenyzőt már ismerem és kialakultak jó barátságok
is. Ez egy nagy "család", akikkel jó a négy Grand Slam tornán összefutni,
és ezt mindig nagyon várom. A múlt héten például Kínában voltam pár
versenyen, ahol nagyon jó volt a hangulat, közös programokat szerveztünk,
így a távollét is elviselhetőbb.

Előny a fiúknál, hogy teniszezel?
- Nem hiszem, hogy előny lenne egy fiúnál, hogy teniszezem,
mert pont emiatt nem nagyon tudnék vele törődni. Talán csak annak
lehet ez fontos, aki szintén szereti a sportot. Barátom nincsen.
Jó lenne, ha lenne valaki mellettem, viszont azért nem hiányzik,
mert tudom, hogy nem tudnék rá elég időt fordítani.
Mi a véleményed a hazai teniszéletről?
- Szerintem itthon a teniszezési lehetőségek nem túl
jók, nincs jó szervezés, kevés a jó klub, a jó edző és hiányzik a
pénz is. Szerencsére nekem meg van oldva a felkészülésem, teljeskörű,
szervezett programot kapok. Magyarországon több támogatásra lenne
szükség ahhoz, hogy a fiataljaink fel tudják venni a versenyt a külföldi
kortársaikkal. Külföldön minden sokkal szervezettebb - lehetne erről
példát venni.
Mit tanácsolsz azoknak, akik most akarnak
elkezdeni itthon teniszezni és szeretnének olyan sikeresek lenni,
mint Te?
-Szeressék a sportot, legyen
kitartásuk, elszántságuk. Egy meccs közben pedig
a legfontosabb, hogy mindig higgadtnak kell maradni,
az elejétől kezdve, végig koncentrálni kell.
Mik a terveid a jövőre?
-Minél jobb eredményeket akarok elérni és szeretnék majd a legjobb
10 közé jutni a WTA ranglistán.
Így legyen és köszönöm az interjút!
2004-11-15
Interjú: Madarász Attila
Fotók: Wirth András
|