(Készítettük Peter Barber és
Mike Reynolds, a német Tenisz Magazin (2001/10.) számára összeállított
tesztje alapján.)
13 gyártó, 18 modelljét bocsátotta
a 2002-s szezon első nagy tesztjéhez a tesztet végzők rendelkezésére.
Négy héten keresztül vizsgálták a legjobb versenyzők és profik
számára kifejlesztett újdonságokat. A 16 tesztjátékos mind a
18 ütővel több napon keresztül játszott, mielőtt 5 ütő elnyerte
volna a "nagyon jó" minősítést. Köztük van a Guy Forget közreműködésével
a Major által megalkotott X-One is.
A teszt lényeges megállapításai
a következők: A hosszúnyelű ütők szinte teljesen eltüntek és
a fejek újra kisebbek lettek. Azok a többnyire rossz tapasztalatok,
amelyeket a profik az egyre szokatlanabb formájú ütők használata
közben gyüjtöttek, az inkább tradicionális formákhoz való visszatérést
eredményezték. Csupán 7 ütő a tesztelt 18-ból haladja meg a standard
68,5cm-t és ezek közül is csak kettő éri el a 70 cm-t. A kezelhetőség
kárára kifejlesztett XXL-típusú, nagyon hosszú nyelű ütők ideje
lejárt. Ez a kijelentés - a profi versenyzők tekintetében - érvényes
a nagyfejű ütőkre is. Már csak néhány urat és egyre kevesebb
hölgyet látunk "palacsintasütővel" a kezében pályára lépni .
A nagy ütőfelületek ugyan borzasztó nagy ütéseket tesznek lehetővé,
de mindez a pontosság és a labda ellenőrízhetőségének, irányíthatóságának
a kárára történhet. S ezekről egyetlen profi játékos sem tud
és nem is akar lemondani. A tesztben is a csúcs kategóriának
csak azok az ütoi bizonyítottak, amelyek felülete 600 cm2 vagy
éppen csak meghaladja azt. Ezeknek az ütőknek mindössze egy aprócska
sweetspot -ja van és ezért csak kidolgozott lendítési technikával
és tökéletes időzítéssel lehet őket uralni.
Néhány cég - a Fischer,a Head,a
Völkl és a Yonex - megpróbálták a nagyon nehéz ütők (340-360gr)
alternatívájaként a profi ütők közé a 300 grammnál alig nehezebb
ütőket behozni. A teszt eredménye azt mutatja, hogy ezek a nagyon
könnyen irányítható modellek inkább megfelelőek a különböző alsóbb
osztályú bajnokságokban szereplő játékosoknak, illetve a nem
túl erős fizikummal rendelkező profi női játékosoknak. A profi
versenyzők extra gyors lendítése mellett már ezek a könnyebb
súlyú teniszütők nem felelnek meg a precizitás követelményének.
Feltételezzük továbbá, hogy vannak olyan az ATP és WTA Tour versenyeken
szereplő profi versenyzők, akik ilyen vagy hasonló ütőkkel játszanak
(pl. Agassi, Sampras), de "felturbósítják". De ezek az ütők a
legtöbb esetben nyél nehezek.
Az egyenkénti ütő értékelésekből
csak az általunk forgalmazott, s az ütőtesztben szereplő két
Major ütő leírását tesszük itt közzé.
MAJOR X-One by Guy Forget
 |
A Major tudja mire vágynak
a férfiak. Körülbelül így hangozhatna az új reklám szlogen,
egy német barkácsáruház korábbi reklámjának mintájára.
A korábbi top-profi játékos Guy Forget a kollégák összes
kívánságát kombinálva készíttette el az X-One-t. Mellőzve
mindenféle flinc-flancot egyszerűen csúcsütőt alkotott
a Major tervező gárdájával. Kevés komfort érzet, nem is
túl energikus, de minden játékostípus számára maximális
kontrollt és precizitást biztosít. Mindösssze az apró sweetspot-ot
kell eltalálni. A ütő a legkisebb mozdulatra is jól reagál
és fantasztikus labdaérzéket biztosít. A Major első igazán
meggyőző profiütőjét mindenfajta játékstílusú versenyző
számára ajánlhatjuk.
|
Teszteredmények:
(a maximumot 1, a leggyengébbet 6 jelzi.)
kar kímélése: 3 energia/erősség: 3
precizitás: 1 hosszúság kontrollja: 1
Összesített eredmény a profik számára: nagyon jó |
Major Bullit Elite Symbio
 |
A francia laboratóriumban
kifejlesztett Bullit-utód új technológiával készül, amely
során poliuretánhabot töltenek az ütőbe. Az érezhető bizonyíték
erre a kiváló értékelés, amit az ütő a nagy súlya ellenére
a karok kimélése okán kapott. Lendítéskor a labda nagy
tömeggel találkozik, ez néhány tesztjátékosnak az irányításnál
nehézséget okozott. A keret lehetne a nyele irányában kissé
nehezebb. Jó technikájú játékosok számára a Bullit Elite
Symbio ideális mind alapvonalról kemény hosszú labdamenetek
megnyerésére, mind a hálónál a ziccerek leröptézésére.
A 19 keresztirányú húr által a labdát jól lehet nyesni
és pörgetni. A tesztelt ütők között a legrugalmasabb ütő,
amely jó labdaérzéket is biztosít.
|
Teszteredmények:
(a maximumot 1, a leggyengébbet 6 jelzi.)
kar kímélése: 2 energia/erősség: 2
precizitás: 2 hosszúság kontrollja: 2
Összesített eredmény a profik számára: jó |
A profi játékos jellemzői: extra
gyors mozgás, nagy és erőteljes lendítések. A labdát minden helyzetben
optimálisan találja el. A játék tempóját maga képes meghatározni,
optimális visszajelzést vár a sport eszközöktől.
Az amatör versenyző jellemzői:
Nem olyan pontosan találja el a labdát, mint egy profi, de jól
edzett, ezért egy kicsit több kényelmet igényel az ütőtől. Sikeresen
vesz részt a különböző versenyeken. A közepes és a gyors között
váltakozik a lendítésének a sebessége.
A versenyezgető játékos jellemzői:
Fizikailag már nem felkészült volt ranglistás játékos, senior
versenyő, párosban sikereket elérő játékos, illetve más sportágban
aktívan versenyzett az új sportágáért lelkesedő, de technikailag
nem tökéletes stílusú sportoló, akinek a lendítése közepes sebességű.
Ő a kart kimélő ütőt igényli, ami a közepes sebességű lendítés
ellenére energiát visz bele az ütésbe.
A hobby játékos jellemzői: A
labdát pontatlanul találja el, rendszeresen lekési az ütést.
Rövid a lendítésének a hossza és lassú a sebessége ezért az ütés
ereje nem mindig optimális. Ő igényli azt az ütőt, amelynek ereje
de egyúttal jó rezgéscsillapítása van.
Ez az írás az

támogatásával jelent meg.